A Velencei-tó csodálatos hajnali fényei

Nem olyan régen rendezték meg a Velencei tavi evezõs pályán a felnõtt világbajnokságot. Mint arról a kedves olvasó már biztosan értesült, Magyarország a harmadik helyen végzett, világbajnokunk pedig elég rendesen elvérzett a második napon. Én is ott voltam, végignéztem, hogyan küzdenek az elemekkel a sportolók. Eldöntöttem, hogy visszalátogatok ide még az õsz folyamán, és belekóstolok a Velencei tavi dévérezés annyit emlegetett és misztifikált világába.


Sufix, Dínó, Maruto, a nyerő trió

Nem is vártam sokáig. Barátaim - Besenczi István és Szili Zoltán – társaságában egy szombati hajnalon elindultunk, hogy szórakozzunk egy jót. Igazán ígéretesek voltak a körülmények. Se front, se felhõ, csak zavartalan napsütés ígérkezett. Ez kellett is nagyon, hiszen a tó partján mikor kiszálltunk az autóból, igencsak hûvös idõ fogadott bennünket. A hõmérõ kerek öt fokot mutatott. Még jó hogy alaposan felöltöztünk.


Az idő kezd melegedni...

A nap éppen csak a láthatár fölé emelkedett, és amikor sugaraival megvilágította a párába, ködbe burkolódzó víztükröt, mi már az etetõanyag keverésével és a horgászállás kialakításával foglalatoskodtunk. Én három kiló Tímár etetõanyagot dolgoztam össze, két kiló Mester Mixet és egy kiló Piros Ponty Feedert, az egészbe beletettem egy zacskó löszös agyagot. Ennek hatására szép barna színû keveréket kaptam. Ez, a letisztuló, lehûlõ vízben elengedhetetlen az egyre óvatosabban táplálkozó halak horogra csalogatásához. A lösz és az agyag - megfelelõ nedvesítés mellett - szép nagy felhõt képez, ami jó hatással van a halak kapókedvére. A zavarossá vált vízben, biztonságban érzik magukat, és önfeledt táplálkozásba kezdhetnek. Az egészet nedvesítés után törõszitán átnyomtam és ez által egy rendkívül homogén, laza szerkezetû kaját kaptam. A keverési mûvelet a csonti-pinki hozzáadásával fejezõdött be. Csak ezután álltam neki a horgászkészség összeszerelésének. Elsõnek Fix2 ládámat állítottam kényelmes pozícióba, ami most az egyenletes, kibetonozott partszélen könnyen ment. Vízbe engedtem a négy méter hosszú Laserfish versenyszákomat. Kell ide az ilyen hosszú haltartó, mivel a part viszonylag magasan van. A hosszú nyelû versenymerítõ pedig alaptartozék, ami bal kezem ügyében kapott helyet.


...érkeznek a horgászok

Ma a dévérezés volt a fõ cél, így egy rendkívül finom és érzékeny matchbotos szereléket választottam. Az ET Competitiom Match-re, ami 2/8 gramm dobósúlyú, egy Ryobi Zauber 4000-t csavaroztam fel, amit ott a parton töltöttem fel 0,13 mm vastag Sufix Specialist Anglaise süllyedõ match zsinórral. Elõkének a Sufix Super Fine-t választottam 0,093 mm vastagságban. Az úszó Dínó Record 10 grammos önsúlyos karbonszálas remekmû. Végül, de nem utolsó sorban hosszas dilemma után a Fudo 14-es méretû horga került az elõke végére.


Az első szebb hal

Az eresztéket úgy állítottam be, hogy körülbelül öt centi hosszan a fenéken feküdjön, de a „jelzõólom” szerepét betöltõ forgó még ne érjen le. Az antennának csak a fele látszott így. Nagyon jól eltaláltam a súlyozást, igazán büszke voltam magamra.


Aztán jönnek sorban...

Alapozó etetés gyanánt belõttem a második bójasorhoz húsz-harminc tyúktojás nagyságú gombócot. Drennan csúzlim megint jól muzsikált, nem tudtam hibázni. Egy négyzetméteren belül landolt szinte az összes. Ezután nem volt más hátra, mint várni a kapást. Elég lassan ért be az etetés. Fél óra teljes csendben telt. Közben a szél is feltámadt egy kicsit, megnehezítve az úszó figyelését. A széllel együtt a halak is megélénkültek. István barátom fogta az elsõ néhány darabot, de nem sokkal utána én is bekapcsolódtam a játékba. Minden hal és minden dobás után egy-két gombócot lõttem az etetésre, így tartva fenn a halak érdeklõdését. Jó ütemben jöttek, élmény volt megfogni õket. Nem voltak nagyok - valahol húsz és harminc deka között járt az átlagsúlyuk. Tökéletesen passzolt hozzájuk a szerelék. A finom, rugalmas pálcának köszönhetõen, nem maradt le talán egyetlen halam se, pedig nagyon finnyásan ettek, és elég vékonyan akadtak. Régen szerettem volna már kipróbálni ezt a botot, ilyen körülmények között. Ideális versenybot dévéres vízen.


...és szebbnél szebbek

Ahogy egyre jobban belementünk a délelõttbe, úgy melegedett az idõ és vele együtt állt el a szél. A reggeli szél meghozta a halat, de most hogy elcsendesedett, a halak majdnem teljesen eltûntek. A kapások a folyamatos etetés ellenére is megritkultak.


Ez már a nagyok közé tartozik

De kis idõ elteltével újabb izgalmak elé néztünk. Edzés volt az evezõs pályán. Néhány kajakos és kenus, nem törõdve a több száz horgásszal a parttól húsz méterre húztak el. Egy fiatal lányokból álló páros is felénk tévedt, aminek az lett az eredménye, hogy István barátomnak is, meg nekem is összeszedték a szerelékünket, és a világ legtermészetesebb módján megtéptek bennünket. Hiába kértük õket, hogy várjanak egy kicsit és bújjanak ki a zsinórokból. Két úszóval kevesebb. István javasolta nekik, hogy az édesapjukkal kerüljenek intimebb viszonyba és felhívta figyelmüket arra, hogy csúzlival és húszgrammos körteólommal ilyen távolságra eléggé pontosan tud lõni. Hatásos volt a barátinak ugyan nem mondható intelem, mert legközelebb már jóval beljebb jöttek. Ott már nem zavartak senkit. Csak azt nem értem, hogy elsõre miért nincs ennyi eszük? Ezzel kicsit elvették a kedvemet. Sajnáltam az úszót, igazán remek darab volt. Új szerelés, mélységmérés és etetés következett, de már semmi nem volt a régi. Hiába indultak meg a halak rövid idõn belül, és fogtuk egyiket a másik után, valami megszakadt és nem csak a zsinórom. Volt jó néhány feltolós, igen látványos kapásunk, amit valami oknál fogva nem tudtunk megfogni. Nem értettük miért nem akadnak meg.


Dél körül már tele van a pálya

István fogott még két csukát is a „padka” mögé dobva, kishalas szereléken. (Szóval, õsszel, ha valaki leül dévérezni a tó partjára, egy botot mindenképpen pöccintsen maga elé, egy virgonc küsszel felcsalizva.). Ilyen kellemes idõben gyorsan pörögnek az órák. Nekem délutánra programom volt, egy kollégám szarvaspörköltre invitált présházához. (Azt azért nem akartam kihagyni.) Egy órakor nekiálltam pakolászni és „mérlegelni”. Most derült ki, hogy ma én voltam a „bajnok”. Közel egy vödör dévért húztam össze négy óra alatt - hogy örült volna ennyi halnak egy héttel korábban Walter Tamás.


Ime a nem mindennapi eredmény

Barátaimnál lényegesen szerényebb volt a teríték. Ketten körülbelül fele annyit fogtak, mint én. Hiába, a jó etetõanyag gondos elõkészítése, és a pontos, finom horgászat meghozta a várt sikert. Érdemes kicsit több idõt rászánni az elõkészületekre. Ma egyértelmûen az etetõanyag volt a fõ oka a látványos különbségnek, mivel István is kiváló horgász! Barátom egy külföldi gyártó zöld tasakos, méregdrága daráját szórta, fele akkora sikerrel.
Nagyon tetszett a Velencei tó. Amint lehet, visszalátogatok még egy napra az õsz folyamán.